szept 18
Jó féléves stúdiózás után végül van, amit már meg merünk mutatni, igaz a lemez sajnos még nincs kész. Ma elég sokat haladtunk vele, például elkészítettük a Zombie Blues c. számnak a master előtti stúdió mix verziójét.
Fel akartam tölteni facebookra a számot, de erre az úgy látszik nem alkalmas, úgyhogy az alábbi linken tudjátok meghallgatni:
Facebookon lehet like-olni lés kommentelni: Lazy Blues Band facebook
júl 30
Thank God… our Smoke on the Water just passed the 2000 milestone in youtube. Okay, it is virtually nothing compared to Katy Perry’s Firework that has been viewed by 218.a66.827 times (at the moment), but think of it this way: Katy Perry’s music is actually nothing compared to ours.
Anyway, let me break down a numbers for statistical reasons. Thank god was uploaded at the 14th of October 2009. Between that and now, there is 655 days. Our momentary count for our blues-pop ballad about being drunk at the lake is 2062. Dividing properly the figures it means that on an average day 8 people watch our slideshow.
Also what I know for a fact is that tomorrow afternoon there were only 2033 views but this morning it’s already 2062. So I hope we can keep up the increase and close up on Katy Perry.
Oh, and here’s a picture of us playing THE song at Corvinus University:
ápr 24
I decided to finally start up my video channel on youtube, where I explain and show how to play classic rainbow songs. As a serious Blackmore enthusiast I try to figure out the way how the Man recorded and played the songs in my favorit band.
For the time being the videos are up on lazymusic channel, but after a few episodes I am going to create a separate account.
This first song is Do you close your eyes, a rather simple one, which showcases Blackmore’s way of playing in the ’70s. Hope you’ll enjoy it!
ápr 7
Nem csak az új Lazy Blues Band lemez (értsd tág értelemben) készül, de az új felállás is egyre jobban alakul. Habár ez egyelőre még titok, az online sajtóba mégis kiszivárgott egy promó (nem pornó) kép, úgyhogy akár már mi is postolhatjuk…
márc 29
Long time and thorough Blackmore fans may already caught up on the lead about Ritchie’s perhaps biggest love: Shoshana – “…an American Gypsy girl who was an opera singer…” (Says Blackmore with his own word to Kerrang! in 1982.)
The now 71 years old Judith Feinstein – Shoshana – sang vocals to Catch The Rainbow and Still I’m Sad back in ‘75. Here is a picture, about which I am positive that she looked more smashing back in the Blackmore days.
As strange as it may sound one can still see that double attribute Blackmore is allegedly so fond of in ladys. The only thing that is remaining to raise the question isn’t it odd, that she is 71 while Blackmore will only turn 66 next month.
Oh and BTW the article is named LA Connection because the two lived on the beach near Malibu.
márc 10
Elkészült Tommy jóvoltából a történelem első Fender Jam Club koncertjének összefoglaló videója. Egy pár sorban azért leírom milyen volt, de a hivatalos beszámolót és az egész sztorit inkább meghagyom a Fendernek.
Nagyon pozitívan indult az este, vagy délután, hiszen már 4 órakor sokan voltak. Egy kicsit beszéltünk a gitárokról, miután kipakoltunk majd olyan 5, fél6tól este majdnem egészen 10ig folyamatosan ment a zene. Volt sweet home chicago, zz top, latinos, funkys jam és persze smoke on the water…
A rockrandevú remek hely volt, habár a hangerővel néha küszködtünk. Maga terem meg a színpad most elég volt, igaz minden sötét, ez látszik a videón. Meg füst -- de az többnyire az én szivaromtól.
Itt a videó, bővebb információkért pedig a már ajánlott két oldalt prezentálom most is:
Fender Club és a magyar Fender Márkaszerviz
márc 3
Két férfias dolog
Vannak olyan nyilvánvaló dolgok, amikre az ember nem kérdez rá. Persze vannak olyan nyilvánvaló dolgok is, amiket egy ember nem tesz meg. Például nem kér egy ízletes és nem utolsó sorban divatos Mojito koktélt a Buddy Guy koncerten… Én most utánagondolok – Honnan ered a whiskey és a blues misztikus párosa?
A válasz megtalálásához rengeteget kell visszamenni az időben, de talán nem egészen az ókori Babilonig, ahonnan a szeszfőzés kultúrája származik. A lepárlás Európában a mórok által honosult meg, majd kénytelenek vagyunk az egyháznak megköszönni, hogy misszió során eljutatta a technológiát a Brit szigetekre, körülbelül a 6-7 században időszámításunk után.
Ezek után viszonylag sokat kellett várni egészen az 1400as évekig, míg írásos feljegyzésekben megemlítésre kerül az „élet vize”, vagyis a mai whiskey, ahogy Amerikában írják, de ha az ital bölcsőjének, azaz Skócia és Írország kultúrájának megfelelően írnánk, whisky-t betűznénk.
Ekkor a blues még mondhatni sehol sincs, viszont a világ a középkori trubadúr zene korát éli, mely mellett és néhol összeforrva megmaradtak a kelta gyökerű zenék, melyből, a Britanniából az újvilágba útnak induló puritán telepesek új műfajt hoztak létre már Amerikában. Tág viszonylatokban ez a folk és a country területét alapozta meg, míg a spirituálé jellegű néger énekmód lesz majd főként a blues gyökere. Ez a két stílus természetesen már Amerikában találkozott valószínűleg már csak az 1800as évek derekán.
A blues autentikus mivoltát illetően a fekete rabszolgák életének egyszerű érzéseiről és történéseiről szóltak. Örömről és bánatról egyaránt, jóllehet a rabszolgaságot tekintve, talán akkoriban több volt a negatív élmény a gyapotföldeken.
Az alkoholos italok fogyasztása az emberiség hajnala óta a férfiak mindennapos tevékenysége, és őszintén szólva könnyű mind az előbb említett örömmel és bánattal is összehozni. Igaz a blues a legtöbb ember szemében inkább a szomorú italozás képét festi fel. Valahol ez persze jogos, ugyanis a Blues elnevezés egyrészt a „feeling blue” kifejezésből származik, másrészt zeneileg a néger énekmódban használt félhangos hajlításokat is „blue notes”-ként nevezi az angol nyelv.
De miért pont a whiskey (whisky)?
Angliában nem nagyon volt sohasem megfelelő mennyiségű szőlő egy nagy bor kultúrához, volt viszont rengeteg gabona és árpa melyből a következő italokat lehetett készíteni: whisky és sör. Ha jobban belegondolunk, mi pontosan ezt a két italt kérjük ki a pultnál az Eric Clapton koncert előtt vagy akárcsak a Jam Clubon.
Az Amerikába települt angol pilgrimek, nyilván vitték magukkal az élet vizének kultúráját, jóllehet ez az évek során a tennessee whiskeytől egészen a bourbonig vezetett. A kettő között csupán egy lepárlási folyamat és Jack Daniel büszkesége áll. Viszont a tradicionális whisky és bourbon között már nagy különbségek is felmerülnek, például az utóbbit gyakran kukoricából készítik. Habár a francia telepeseknek inkább Canada jutott, mégis nagy hatással voltak az amerikai whiskey elnevezésére, Bourbon uralkodócsaládjuk neve ugyanis az USA Kentucky államának azonos nevű megyéje által került a whiskeys üvegekre. Hiszen Bourbon megyében alakult ki az eredeti whisky amerikai változata a 18. század során.
Eljutottunk tehát a 18. századig mikor is volt már blues és whisky egyaránt. Sőt ha figyelembe vesszük az akkori viszonyokat mondhatni a whisky volt a kevés elérhető alkoholok közül a legtöbbet termesztett a térségben. Egyszerűen szólva, nem nagyon volt mi mást inni. Zenélni még csak ugyan, úgyhogy megfelelő szabadgondolkodással azt is mondhatjuk, hogy a legtöbb korabeli zenei stílus itala is a whiskey volt. Szerencsére ma már ez nem így van, talán köszönhetjük ezt a kapitalizmusnak vagy a Madison Avenue reklámosainak. Én szeretném azt gondolni, hogy az igazi tökös, férfias karaktereknek köszönhetjük, akik nem tették le se a gitárt se a whiskys poharat, még akkor sem, amikor rájöttek, hogy a mojito vagy a martini valóban finomabb, mint egy erős, füstös Johnny Walker.
Bibliográfia – avagy a források, amiket használtam a whiskey-t illetően.
And at last: It helps to drain some Johnny Walker before the gig.
feb 7
A múltkori fiaskó után végre megrendezésre kerül a Fender Jam Club. Mégpedig 2011. február 27-én, tehát vasárnap a Rockrandevú pubban. Mivel ezúttal az eseményt egy picit családiasabbra szervezzük, kényelmi szempontok miatt a délután 4től este 10 óráig tervezzük a dumálást, sörözést, jammelést.
Mindezt persze kiváló hangulatban, barátok közt. Szeretnénk elkerülni a felesleges versenyzést a színpadon a gitárosok között, vagy mondjuk így szeretnénk az egészséges minimum tartani.
A Fender Magyarországi Márkaszervize ezúttal is lesz olyan kedves és nem csak jelenlétével emeli az est fényét, de úgy néz ki egy-egy gitárt erősítőt ők is lehoznak. Ez persze nem jelenti azt, hogy hangszer és erősítő nélkül érdemes érkezni. SŐT!
A Rockrandevú nagyon hangulatos, kifejezetten fenderbarát (majd meglátjátok) helyiség, ahol alkohol mentes sör is kapható, ha valaki a cuccok szállítása miatt aggódna.
Az aggodalmak kapcsán a fenderclub fórumon felmerült, hogy nem mindenki érzi magát megfelelően magabiztosnak egy improvizatív jammelsére. Ettől ne ijedjen meg, senkinek nem kötelező a színpadra lépnie, megéri csak egy jó sörért is benézni. Aki viszont szívesen játszana és fel is készülne otthon, azoknak a következő számokat írtuk össze, hiszen ezek nagy eséllyel kerülnek elő egy-egy jam alkalmával:
Sweet home chichago
Hoochie coochie man
Crossroads (Clapton)
Sunshine of your love (Cream)
Rock me baby (BB king-Clapton)
Thrill is gone (BB king)
Red house (Hendrix)
Killing floor (Howlin’ Wolf)
Hey joe (Hendrix)
All along the watchtower (Hendrix)
Pride and joy (SRV)
Kenny Wayne Shepard:Blue on Black
Bármelyik ACDC…és a smoke on the water
Gyertek minél többen, egy jó délután lesz zenével. És nézzetek be nyugodtan a www.fenderclub.hu weboldal JAM CLUB topicjába.
Jam Club 2011 Február 27. (184)
jan 16
A tavalyi év során a Kasleder CROSSROADS pedál kapcsán írtam a treble boosterek történetéről. Röviden összefoglalva a crossroads a Dallas-Arbiter oc44 germánium tranzisztoros Rangemaster tökéletes de továbfejlesztett replikája is egyben. A cikkben szó volt a Blackmore gitárhangzás kapcsán Bernd C. Meiser márkájáról, a BSM-ről.
A BSM alap ötlete a treble booster pedálok visszahozása. Csakis erre a termékkategóriára összpontosít a német gyártó, viszont rengetegféle pedált jelentetett meg, számos ezek közül egy-egy hőskorbeli gitármágus hangzásának reprodukciója. Ha jól emlékszem Blackmore hangzása volt az első termék profilja, viszont az biztos, hogy ma is Ritchie különféle hangzásainak modellezésére készül a legtöbb BSM pedál.
Az RPA mondhatni termékcsoport túllép a treble boosterek hatáskörén, és azt a hangzást kívánja beérni, melyet Blackmore az előerősítőként használt AIWA szalagos magnójával ért el. Innen ered a név is, RPA = Ritchie’s PreAmp.
Az RPA családba három pedál tartozik. Az RPA Special Booster és RPA Major Special Booster két igen hasonló pedál. Lényegében a szalagos magnó ereje mellett a Major még plusz karaktert varázsol a gitárnak, modellezve Blackmore moddolt Marshall Major erősítőjét. (Részletes leírás a Ritchie Blackmore Gitárhangzásban). Az RPA California kifejezetten a 74-es Burn turné hangait foglalja magában. (és valóban!)
Mindhárom pedál 2 potméterrel rendelkezik. Az EQ megegyezik, de a másik poti, mely tulajdonképpen ugyan azt kell hogy állítsa, három különböző néven fut: Gain, Level és Bite. Mr. Meiser személyesen válaszolva a kérdésemre, mi a különbség a pedálok között azt mondta, hogy az RPA Californiában a gain fix, szóval a Bite is valamiféle treble tartományt állít. A sima RPA gainje állítható, és olyan középállásban felel meg a California erejének, ha azon nullára van állítva a Bite. Sajnos nem volt alkalmam személyesen játszani mindhárom pedállal. A hangmintákat viszont bárki meghallgathatja youtubeon vagy a www.treblebooster.net oldalon.
Tehát RPA California. Nagyon véletlen és szerencsés módon találtam rá a pedálra. Ráadásul az ára is az eredeti 282 eurós ár és az ingyen skála utóbbi vége felé tartott.
A pedál története. Blackmore 74ig használta stúdióban a booster pedáljait, ergó a Burn lemez még a szilikonos hornby skewes pedáljával lett megörökítve, de még a turné előtt az egész felszerelését átrendezte…
Ekkor jött be ugyanis az AIWA magnó, hiszen ezt használta reverb és delayként is viszont a gain is ebből TP1011-ből jött plusz a gain esetében a Marshall Major-t is számításba kell venni!
Én még kísérletezgetem a pedállal, úgyhogy egyenlőre inkább csak elméleti áttekintésként írtam ezen bejegyzést. A hangminták is esedékesen a közeljövőben. Igazából pont ma fogom élőben kipróbálni a Rainbow (feldolgozás zenekarunk) próbáján.
Első benyomásként az EQ “sweetspot”-jának a Mr. Meiser a 12:00 és 03:00 órát mondja, ha ez az óra tengelyén értendő nem a potméter saját forgási zónáján, akkor egyet értek, ugyanis én csak maximumra tekerve (ez lenne az óra szerint a 3.) tudom használni.
A Bite kontrol tekerő valóban a Live in London és California Jam között tekerget, de nagyon nehéz egy tiszta egyensúlyt megtalálni az igazi Blackmore hanghoz (én ugyanis felettébb kényes vagyok) a Bite és az erősítő Gain-je között.
Amit még egyből észrevettem, hogy az SSL4 Seymour Duncan hangszedők túltorzítják a pedált, míg a Lace Sensor Gold kristálytiszta csilingelése nagyon finoman átjön a pedálban. De hát a Quarterpound az elefánt a porcelánboltban, eddig ezért szerettem, meglátjuk ez után mi lesz…
Hogy egy apró összehasonlítás erejéig ringbe szálljon a Crossroads és az RPA California csak annyit tudok mondani, hogy erőben az RPA utolérhetetlen. Nem is értettem, hogy lehet ennyivel nagyobb, teltebb, erősebb,kövérebb a hangja, mint ugyan azon a beállításon a Crossroadsnak. Viszont Kasléder Albert pedálja sokoldalúságban veri oda-vissza a BSM-et, és hát hatalmas előny, hogy van rajta LED, mert a BSM nem világít ha be van kapcsolva. Az utolsó dolog pedig, nálunk a próbateremben a földelés hát, hogy is mondjam hagyott némi kívánnivalót maga után… egy szó, mint száz tápegységről a Crossroads borzasztóan zúg emiatt, míg a California ezt fel sem veszi.
Hadd ajánljam mindenkinek még egyszer figyelmébe a www.treblebooster.net oldalt, mint érdekesség, referencia és bibliográfiai elem is!